10. helyen zárták az idényt a fiatal kosarasok

10. helyen zárták az idényt a fiatal kosarasok

A regionális, U12-es kosárlabda-bajnokság nyolcadik, egyben utolsó fordulóját a Conoil Motax KC Pápa csapata egy győzelemmel és egy vereséggel zárta, ami azt jelentette, hogy Vajda István tanítványai összesítésben a tizedik helyen fejezték be az idényt, a megyei csapatok közül pedig harmadikak lettek.

 A Városi Sportcsarnokban az első mérkőzést Balatonfűzfő ellen vívták a fiatalok, akik ellen nagy csatában maradtak alul a mieink (39-49). A forduló másik pápai érdekeltségű összecsapásán az Alba Fehérvár Oroszlánok ellen sikerült javítani, nem is akármilyen teljesítménnyel, hiszen a pápaiak több mint negyven ponttal bizonyultak jobbnak ellenfelüknél (69-28).

- Két nagyon különböző mérkőzést játszottunk - nyilatkozta a csapat trénere, Vajda István, akinek az edzői feladatokban Kasza Krisztián volt a segítségére. - Az első meccsen bizonytalanok voltunk, védekezésben sokszor hibáztunk. A Balatonfűzfő ezt kihasználta, lendületbe jöttek és megérdemelten nyerték a mérkőzést. A második meccsre sikerült rendezni a sorokat, a védekezésünk működni kezdett, ez ritmust adott nekünk a támadásban is. A fiúk magabiztossá váltak és szép győzelmet arattak az Alba csapata ellen. Szeretnék köszönetet mondani a szülőknek, aik végig mellettünk voltak és támogattak minket ebben a nehéz, Covid által sújtott szezonban. A regionális bajnokságban a harmadik legjobb Veszprém megyei csap lettünk, összesítésben pedig a húszcsapatos bajnokság tizedik helyén végeztünk. Gratulálok a srácoknak és a többi csapatnak is, jó egészséget kívánok mindenkinek!

A csapat tagjai Bálint Gábor, Bérczi Botond, Császár Csanád, Csillak Milán, Kálmán Koppány, Mórocz Marcell, Németh Bence, Rákli Levente, Sallai Milán, Stribl Ábel, Szakács Máté, Szalay Dominik, Takács Áron, Zsédenyi Marcell voltak.

Haraszti Gábor
(forrás: papaesvideke.hu)

Previous Next

U12-es bajnokság

U12-es bajnokság!
Hajrá Pápa!
Hajrá Conoil Motax KC Pápa U12
Image

Örömünkre szolgál, hogy ellátogatott egyesületünk weblapjára, ahol tájékozódhat a Conoil Motax KC Pápát érintő legfrissebb hírekről, eredményekről.

Elérhetőségek

E-mail:
hetaserleg@gmail.com 

Cím:
8500 Pápa, Várkert u. 4.